Komplex reintegrációs program
Lakhatási támogatás
Ezzel a lehetőséggel szervezetünk olyan hajléktalanokon próbál segíteni, akik a rehabilitáció fontos állomásaként saját lakásban szeretnék újrakezdeni életüket. Igyekszünk támogatni őket pénzbeli támogatásokkal is, hogy elkezdhessék önálló, intézménytől független életüket. A résztvevők nagyobb része a program kezdetétől kint él. A program leteltével ügyfeleinknek önerőből kell megállniuk a helyüket.
Munkaerőpiaci támogatás
Szervezetünk szerződéses kapcsolatban áll cégekkel, munkáltatókkal. Információcsere útján igyekszünk ügyfeleink képzettségének megfelelő munkalehetőséget találni a rehabilitációs folyamat végső szakaszában. Kollégáink hosszasan elbeszélgetnek a klienssel, igyekeznek felmérni azokat a munkaterületeket, amelyeken az ügyfél sikeres lehet.
Művészetterápia (AHA-színpad, stb.)
A sikeres rehabilitáció elősegítője. Az itt tevékenykedő hajléktalanok csoportosan vagy önállóan kibontakozhatnak, megmutatván tudásukat, tehetségüket. Ambíciózus emberekkel találkozhatunk, akik sikerélményekre éhesek, és egy-egy siker önbizalomnövelő hatású, hiszen úgy tapasztalják, hogy a nem hajléktalan embertársaikhoz hasonlóan ők is megbecsülést kaphatnak. A művészetterápia legfontosabb kibontakozási formája az AHA-színpad, amely nemcsak hazánkban, hanem nemzetközileg is elismertséget vívott ki magának.
Szenvedélybeteg-önsegítő csoport
2002 óta működnek a Szállón különféle szocioterápiás csoportok. Ezeknek a foglalkozásoknak a fókuszában minden esetben a problémafelismerő és megoldó készség fejlesztése, illetve rehabilitáció elősegítése áll.
Egészségügyi szolgáltatások (betegszoba, háziorvos, pszichiátriai szakrendelés)
2000-ben indítottuk el a Betegszoba programunkat, ami az első éves pályázati segítség letelte után is életképes maradt, és folyamatosan működik a mai napig. Központunkban elengedhetetlen a pszichiáter munkája, akivel együttműködve próbálunk segíteni azon hajléktalanokon, akik pszichés és önértékelési problémákkal valamint társadalmi beilleszkedési problémákkal küzdenek.
