magyar | english

"Biztos Munka" Program

A Lakhatási programunk mellett 2008-ban indítottuk el a "Biztos munka" programunkat, melyet a Hajléktalanokért Közalapítvány támogatásával nyertünk el. Támogatásunk célja az volt, hogy hajléktalan ügyfeleinket olyan foglalkoztatásba segítsük, mely által biztos megélhetéshez jutnak és egy idő után el tudják hagyni az Intézményi gondozást. A támogatás olyan munkáltatókat támogat, akik hajlandóak 1 éves vagy határozatlan idejű munkaszerződést kötni hajléktalan személyekkel. A szerződést kötő munkáltató lakónk után fizetendő járulékait (minimálbér esetén kb. 24.000.- Ft) intézményünk fél évre átvállalta. A Programban résztvevő hajléktalanok első hónapját 60.000.- Ft munkába állási támogatással segítjük. Ennek célja, hogy a munkába álláshoz szükséges eszközöket beszerezze (bérlet, munkaruha), illetve, hogy az első fizetésig eltartsa magát. 2008. április óta 26 ügyfelünk lépett be a programba és kapott munkaszerződést. Közülük többen a lakhatási programban is részt vesznek. A Program során több céggel, Közintézménnyel, vállalkozással kerültünk kapcsolatba, akik visszajelzései pozitívnak bizonyultak a hajléktalan kliensek foglalkoztatásával.

Munkahelykereső tréning aktívkorú lakóink számára

Szállólakóink nagy része szakmunkás, mégis képtelenek a fehérgazdaságban, szakmájukban elhelyezkedni. Marad számukra a feketegazdaság, ahol képzettségüknél alacsonyabb színvonalú munkát, általában építőipari segédmunkát végeznek. Mivel az építőipari munkák, melyekben foglalkoztatják őket, szezonális jellegűek, és sok esetben a munkabérük is esetleges, baleset, betegség esetén teljesen kiszolgáltatottak. Stabil megélhetésük és jövőjük (nyugdíj) nem biztosított.

>>tovább...