Cikk
http://nol.hu/kultura/cikk/392286/ Népszabadság • Valaczkay Gabriella • 2006. január 28. Vidámabb jobb lett volna...
"Szembejön egy öltönyös, aktatáskás férfi. A puszta megjelenése tiszteletet kelt az emberek többségben, pedig lehet, hogy hazamegy, és ripityára veri a gyerekeit. A hajléktalan szót viszont mindenki azonnal a csövessel azonosítja." - hadarja Fecske, a Madridi úti hajléktalanszálló szociális munkása, miközben AHA (A Hajléktalanok Színpada) nevű társulatuk színpadkuckójába vezet.
Lencse a földszinten, székelykáposzta az elsőn, sólet a másodikon. A konzervdoboz-hamutartók körül sötétfehér füstburokban krákognak a lakók. Beszélgetéseikből csak foszlányokat csípek el, mert előttem kettesével veszi a lépcsőfokokat, és zihálva hadar a Magyar Vöröskereszt Madridi úti Hajléktalanszállójának ügyelője, Fecske (Füsti Molnár Sándor). - Gondoltam, próba előtt nézzünk be a kétszázhármasba. Bocs a kapkodásért! Csak a szokásos. Ügyelek a szállón, vezetem a színtársulatot, dolgozom egy egyesületben és szórólapozok, hogy eltartsam a családot!
Radiátorbordákon gőzölgő zoknik meg jégeralsók mellett rohanunk el a folyosón, a szobákból borostás, barázdás arcok kukkolnak kifelé. Eltűnődöm: ide vajon mit találna ki a kizárólag börtöncellákban, repülőtereken, templomhajókban, gyártelepeken játszó holland Dogtroep társulat. Volt, hogy elítélteket vontak be előadásaikba, máskor a játszóhelyük szerinti város művészeit és civiljeit.
A német Patkányok (Ratten 07) nevű csapat ugyan klasszikus közegben, a Berlini Volksbühnén kapott állandó helyet, az ő színházukban viszont színészek nincsenek, csakis hajléktalanok. A brit Jeremy Weller ugyanis 1992-ben a hivatásos színészek mellé hajléktalanokat keresett Berlinben készülő bemutatójához. Az előadás lefutott, ott maradtak a hajléktalanok. Semmi kedvük nem volt visszatérni a semmibe, megalakították inkább a Patkányokat. A londoni Cardboard Citizens (CC) társulatvezetői pedig kifejezetten azért "gyúrtak össze" több tucat hajléktalant és egykori hajléktalant profi színtársulattá, hogy újfajta publikum létrehozásával kísérletezzenek. Az elitkultúra fogyasztóit fedél nélküli nézőkkel boronálják öszsze, s azt remélik, ebből különleges kulturális viszonyrendszer bontakozhat ki. Munkájukat a brazil színházi szakember, rendező, politikus és népművelő Augusto Boal módszere után fórumszínháznak nevezik. Vagyis meg vannak győződve arról, ha valaki fiktív, színpadi történet szereplőjeként képes megváltoztatni kilátástalannak tűnő helyzetét, akkor az átélt élmény a nézőnek is segít, hogy kezébe vegye sorsát.
Fecske emlékszik arra, hogy Jeles András a kilencvenes évek közepén budapesti hajléktalanoknak megpróbálta betanítani a Revizort, és a kísérletet filmre vették. A Cardboard Citizenről is hallott már, amely megalakulása óta több mint háromezer hajléktalant rostált már át önismereti szűrőjén, és közülük évi négyszáznak fizető állást ad. Az AHA társulat még nem tart itt, de nem is biztos, hogy ez a céljuk. Mindenesetre, ha egyberaknánk a színpadon valaha elhangzott szövegeiket, biztos lenne vagy 160 oldal, büszkélkedik Fecske.
A színpadkuckóban, a társulat legfeljebb kétszer háromméteres helyiségében elfér az összes díszlet, kellék. Ágyvég, pár deszka, néhány rőf kárpit, tévé meg teljes archívumuk: húsz videokazetta, tucatnyi oklevél. Merthogy az AHA tagjai - ha épp nem a Madridi úti szálló lakóinak készülnek előadással - "minősítő" színjátszó fesztiválokon méretik meg magukat. Hazavinnék a bronzokat, aranyakat - ha volna hova. A többfunkciós Madridi úti ház éjjeli menedékhelyéről, átmeneti szállójáról és az "elitrészlegnek" számtó rehabilitációs intézményéből azonban eddig mindössze ketten törtek ki, és járnak vissza az AHA próbáira a 2001-es alakulás óta. Akkoriban a szálló vezetése arra kérte az ott dolgozó szociális munkásokat, állítsanak össze karácsonyi műsort a bentlakóknak. Valamelyik ügyelő hiányzott, így az egyik hajléktalan ugrott be helyette. A következő évben már az összes szereplő szállólakó volt, és egy emberként küzdött Romhányi József Szamárfül-verseivel. - Többen ezeken a rímeken tanultak meg beszélni - meséli Fecske, aki folytatásnak Dickens Karácsonyi énekét, a Melyiket a kilenc közül? című Jókai-történetet, Neil Simon klasszikusát, a Furcsa párt meg Oscar Wilde Boldog hercegét választotta. "Vendégszereplőnek" pedig gyakran gyerekeket hívott. - Semmi gondjuk nem volt ezzel a szülőknek - vágja rá a társulatvezető, mielőtt kióvatoskodnám magamból a kérdést: biztos, hogy például karácsonyelőn a Madridi úti szálló a legpompásabb hely, ahol általános iskolás az idejét töltheti. - Jó nagy fityiszt a sztereotípiáknak! - kurjantja épp Fecske, mikor flanelinges, vasalt farmernadrágos, tejfehér hajú úr nyit be a szobába, s a díszletpakolás felől érdeklődik. Józsi bácsi a legfrissebb AHA-tag, 79 éves - tudom meg. A "műszakis" Gyurival együtt segítenek Fecskének reflektorral, hangszóróval felszerelni a szállókönyvtárat, a színpadukat.
Mintha húsz évvel ezelőtti IKV-irodába lépnénk: piros linóleum, neonfény, poros papír és savanyú kávészag. A terem hátsó részét játszó-, az elülsőt nézőtérnek nevezték ki. Kiderül, ide a premier estéjén vagy 150-en zsúfolódnak majd be. Igaz, a szállót 210-en lakják, de sosem jön el mindenki.
- Robi, megjött a koporsód! - fogadja Fecske a könyvtárba lépő fiatalembert. Egy tetszetős darabot ugyanis a minap kaptak ajándékba a közeli temetkezési vállalattól kelléknek, Johann Frinsel egyfelvonásosához, A koporsókészítő karácsonyához. - Oké, vettem a célzást - mormogja a harminc körüli Robi, akiről csak néhány perce tudom: ő a Madridi úti kevesek egyike, aki kikecmeregett a hajléktalanság feneketlen kátyújából. Ahogy Fecske mondja, neki sikerült "kipörögnie". Vagyis munkája lett, albérlete és élettársa. Robi után a barátnő is megjelenik az ajtóban, nyomában két szőke fruskával, Fecske gyerekeivel. A kislányok lehajítják magukról a kabátot, s azonnal birtokba veszik az ismerős termet: kergetőznek, múmiát mímelnek a felállított koporsóban, Robi szakállát ráncigálják, hason csúsznak, reflektort döntögetnek. Egészen addig, amíg az idősebbiket Fecske színpadra nem parancsolja. Enikő ugyanis társulati tag. Most a nyomornegyedből való Rózát játssza, a széplelkű és ájtatos Martin koporsófaragó "élete napsugarát". Johann Frinsel története lesajnált csavargóról, gazdag, sznob megrendelőről, előítéletekről és Isten végső igazságosságáról szól.
Miután egyszer lejátsszák az egészet, Fecske szigorúan megtiltja Enikőnek, hogy az előadás közben vigyorogjon (főleg, hogy halott csavargókislány szellemét játssza), és elrendeli a kávészünetet. Az egyik konzervdoboz-hamutál körül hirtelen mindenki egyszerre kezd mesélésbe: a "rehabon" lakó műszakis Gyuri, miután tipp-topp szobájában meghív egy söröskorsó gyümölcsteára, elárulja, hogy egy multinacionális vállalatnál gyártósor-üzemeltető. Szabad idejében Freudot meg Aronsont olvas, gyerekeket korrepetál, és nagyon szégyelli, hogy fölső fogsor nélkül beszélget velem. Késik a fogtechnikus. Robi úgy lett a Pesti Színház bútorosa, hogy az egykori vígszínházas díszletes, Fecske biztatására fogta magát, bekopogott. Díszletmunkás nem kellett, bútoros igen. Ennek már három éve, azóta statisztaszerepeket is kap a Pestiben. Laciról kiderül, hogy bábozik, játszott már a Merlin, az RS9 és a Józsefvárosi Színházban, profi társulatba pedig úgy került, hogy hullát kerestek egy produkcióba. Fecske meg azzal dicsekszik, hogy a Furcsa pár című előadásukban nyújtott alakításáért a legjobb női főszereplőnek járó fesztiváldíjat kasszírozta be az egyik AHA-tag. Aztán elmeséli, mekkora bajban volt egy templomi gyülekezetnek adott műsoruk után a tiszteletes, akinek előre megírt beszéde elejétől végéig az árnyékvilág szerencsétlen, szánni való figuráiról szólt. Ők sokféle érzelmet hívtak elő a hívekből, a szánalom nem volt közöttük.
Fecske visszakéri a társulatot próbára. Igyekezni kell, két nap múlva bemutató.
Két nap múlva Martin koporsókészítő mester szomorú-szép története rendben lemegy a könyvtárszínpadon.
És nem tetszik a hajléktalanoknak. Nem értik. Tisztelettudóan tapsolnak, de a tömegen elégedetlen moraj hullámzik végig. Pusmogás: "valami vidámabb jobb lett volna". És a figyelem a színjátszókról pillanatok alatt a vacsorára vándorol.
Találgatom, mihez kezdene itt a Cardboard Citizens meg a Ratten 07.